Ha fogorvosokat kérdeznénk meg arról, hogy egy rendelő mitől működik jól, sok ellentmondásos vélemény után valószínűleg egyetértenének abban, hogy egy fogorvosnak arra kell törekednie, hogy a páciens a kezelés eredményeképpen olyan egyensúlyi állapotba kerüljön a fogait illetően, amely viszonylag egyszerűen, könnyen szinten tartható. Bár a páciensek általában konkrét problémákkal jelentkeznek, legyen szó elszíneződött fogról, foghiányról vagy akut fogfájásról, valódi végeredményről csak akkor beszélhetünk, ha a kezelés eredményeként esztétikus, egészséges szövetek alakulnak ki úgy, hogy az stabil, évtizedek alatt alig változó állapotot eredményeznek.

Ennek egyértelmű, objektív mércéje, hogy egy rendelőben tetszőlegesen kiválasztva összehasonlítjuk a betegek kezdeti, kezelés végi, illetve 10-15 év elteltével készült röntgen felvételeit, s eredményként azt tapasztaljuk, hogy a státuszuk nem, vagy alig változott. Ez különösen igaz fogágybetegekre, ahol a gyulladásos folyamatok gyors szövetvesztést és állapotromlást okozhat. Ezek először a páciens számára jelentnek sokkoló élményt, hiszen ezek a gyulladások sok esetben allatomosan, fájdalom nélkül zajlanak, így nem csoda, ha a beteg már megkésve, visszafordíthatatlan károsodásokkal jelentkezik fogorvosánál. Másrészről kérdés a kezelő orvos számára is, hogy vajon képes-e ezeket a folyamatokat uralni, illetve úgy helyreállítani, hogy az a páciens esztétikai és funkcionális elvárásainak is megfeleljen. S akkor még nem beszéltünk a kezelés mikéntjéről.